Pannonhalma Decem 10K

Az idei év első fele nem igazán a versenyzésről szólt. Nem nagyon találtam olyan "kihívást", vagy olyan helyszínt, ami megmozgatta volna a fantáziám. Az egyéni csúcsokat és eredményeket sem szívesen hajszoltam volna egy esetleges sérülést megkockáztatva, így elengedtem a tavaszt és csak saját kedvre edzettem. Az viszont mindenképp szempont volt, hogy a gyenge pontjaimat megerősítsem, ha esetleg őszre találnék valami szimpatikus versenyt, akkor ne letolt gatyával kelljen kezdenem a felkészülést. És ahol rengeteg fejlődési potenciál volt – és igazából van még most is –, az az izomtömeg növelése és az erőfejlesztés. Hiába tépem a számat a sportolóimnak is, hogy mennyire fontos lenne a súlyok pakolászása, az erősítés és stabilitás fejlesztése, ezek a területek sokszor vak foltok maradnak. Pedig izomerőre legalább annyira szükség lenne, mint megfelelő keringésre. Arról nem is beszélve, hogy az izomtömeg és a hosszú élet között bizonyítottam szoros összefüggés van – a nagyobb izomtömeg és izomerő csökkenti a krónikus betegségek kockázatát. Szóval az év első fele főleg a konditeremben és a medencében telt, éppen csak annyi métert gyártottam két lábon, hogy ne felejtsek el teljesen futni.

Nyár elején kezdett el hiányozni a strukturált edzésmunka és a valamilyen sportcél felé történő haladás, úgyhogy ekkor kezdtem el komolyabban is böngészni a hazai és nemzetközi versenynaptárat. Több színes-szagos maraton is szóba jött ötlet szintjén, amikhez az edzőversenyek is rendre meg lettek volna, de a végső befutó a SPAR Maraton lett, amihez ráhangoló versenyeknek a pannonhalmi Decem futás 10 kilis távja és a DM Balaton Run félmaraton ültek leginkább. Így érkeztünk el az elmúlt hétvégékhez.

Pannonhalma alapvetően azért tűnt jó választásnak, mert amellett, hogy helyben van, elég szintes is a pálya, és az igazat megvallva vertikálból idén nem sok jutott, így adta magát, hogy egy erősebb tempófutással növeljem a megmászott méterek mennyiségét. A maratoni felkészülés legkeményebb edzésheteinek legvégén, nulla rápihenéssel, teljes terhelésből érkeztem ide, így aztán végképp edzőverseny jellege volt a dolognak. Nem is nagyon terveztem egyéni csúcsot futni, de azért az első hely megszerzése mégiscsak ott motoszkált a fejemben. Kicsi verseny, nincs sok nevező – ellenben kiváló a szervezés és nagyon jó a hangulat –, így minden esély megvolt rá, hogy egy gyengébb időeredménnyel is nyerni tudjak. Egy gyors Bemer kezelés, majd közös bemelegítés Thuróczy Berciékkel, pár repülőt követően pedig utolsónak álltam oda a rajtvonalra. Kimondott taktikám nem volt, a futásnak csak az első negyedét raktam össze fejben, az viszont nagyon egyszerű volt: fosnyél a fordítóig, aztán majd alkalmazkodunk a körülményekhez és a mezőnyhöz. Ez nagyjából össze is jött, az első pár kilométert a későbbi 5K győztese mögött futottam meg szélárnyékban, szinte végig lejtőn. Jött is a PB 400 métertől 3000 méterig minden releváns távon. Az első kör végére már eléggé tetemes előnyre tettem szert a mezőnyhöz képest, így nem erőlködtem tovább, csak tartottam egy komfortosan nehéz iramot. A remek kezdésnek köszönhetően végül 5K-n és 10K-n is sikerült egyéni legjobbat futnom, plusz a dobogó legfelső fokára is felállhattam. A pályacsúcs pedig már csak hab a tortán – bár egy második alkalommal megrendezett versenyen azért ez nem volt nagy kihívás, de az egómnak mindenképpen jót tett egy sikeres és eredményes szezonkezdés. És ha egyszer egy biznisz beindul...